Miért éri meg? – A rövid távú missziós utak áldásai
A rövid távú missziós utak szervezése bevett szokás sok gyülekezetben világszerte. Nálunk ennek nincs nagy hagyománya. Ennek az egyik okát abban látom, hogy a gyülekezetben erős fenntartások vannak: miért éri meg ennyi erőt, energiát és forrást fektetni egy legfeljebb néhány hetes missziós útba? Van-e ennek bármilyen haszna? Hadd osszak meg néhány bizonyságtételt ezzel kapcsolatban.
A missziót nem önmagunkért végezzük, hanem Jézus hívásának engedelmeskedve, Istenért és embertársainkért állunk szolgálatba. Ezt fontos tisztázni, mielőtt belevágunk egy missziós projektbe. Gyerekként Bodrogon nőttem fel, ahol a Menedék Alapítvány hozott létre egy missziót azzal a céllal, hogy gyerekeknek teremtsenek otthont, egy iskolán keresztül kapjanak oktatást és hallhassák az örömhírt. Így már egészen fiatalon a saját szememmel láthattam, milyen az, ha egy gyülekezet hitből tesz lépéseket a misszió ügyéért. A gyülekezetünknek és az iskolánknak szüksége volt egy új épületre, de nem voltak erre forrásaink. Mégis hittel elkezdtünk imádkozni és építkezni.
Isten egyik válasza az imáinkra rövid távú missziós utakon keresztül érkezett. Észak-Írországból, Angliából és az Egyesült Államokból évekig jöttek hozzánk csoportok segíteni az építkezésben, vagy táborok szervezésében. Isten indította őket erre a szolgálatra: mi pedig sok áldást nyertünk általuk. A személyes hitéletem egyik legjelentősebb pillanata volt az, amikor sok-sok ima után a régi iskolaépületben összepakolhattuk a dolgainkat és az iskolatáskánkkal a hátunkon, technika dobozunkkal a kezünkben átvonulhattunk az új iskolaépületbe: ekkor nagyon erősen tapasztaltam meg azt, hogy Isten imameghallgató Isten. Persze nagyon jól tudtam, hogy ebben milyen sok munkája volt azoknak a drága testvéreknek is, akik nyaranta sokat áldoztak azért, hogy ez megtörténhessen. A megnyitóünnepség egy igazi, nemzetközi örömünnep volt: Isten népe több országból összegyűlt, hogy hálát adjunk Neki azért, amit itt elvégzett. A misszióban van lehetőségünk értéket alkotni: maradandó kincseket szerezni. Másrészt csodálatos volt megtapasztalni azt, hogy Isten milyen mély barátságokat, testvéri kötődéseket hozott létre köztünk, és a más országokból érkező testvéreink között.
Néhány évvel később, nyolcadikos koromban egy újabb csoport érkezett az iskolánkba egy amerikai keresztény középiskolából: hogy nekünk Bibliaórákat és angolórákat tartsanak. Másfél-két hetet tölthettek nálunk. Akkor találkoztunk velük életünkben először. Eredetileg nem is hozzánk akartak jönni, de így alakult. Sok időt töltöttem velük, megszerettük egymást. Ittlétük során az iskola igazgatója, aki szintén a csoport tagja volt, megemlítette, hogy van egy ösztöndíjprogramjuk nemzetközi diákok számára – esetleg érdekelne-e? Abban maradtunk, hogy még beszélünk róla és reményeink szerint két év múlva találkozunk! Sok imádság és készülődés után, mely során Isten kirendelte minden szükségemet, ami ahhoz kellett, hogy elmehessek hozzájuk egy tanévre: két év múlva, a tizedikes évemet már náluk kezdhettem meg az Egyesült Államokban. További két évet maradhattam ott – életem legmeghatározóbb évei közé tartozik ez az időszak, beleértve hitbeli fejlődésemet is. Itt fogalmazódott meg bennem ugyanis, hogy egész életemben Istent akarom szolgálni. Hazajőve pedig azóta is teológiai tanulmányokat folytatok és készülök arra, hogy szolgálatba álljak. De honnan is indult ez? Egy másfél-kéthetes misszió út hozott hatalmas változást az életembe…
A fentiek olyan megtapasztalások, amelyeket fogadó félként kaptam rövid távú missziós csoportoktól. Nehéz szavakkal kifejezni, milyen sok változást hoztak ezek az emberek az életembe. Mostanra vágyammá vált az, hogy másokkal is megoszthassam azokat a kincseket, amelyeket így kaptam. Miért éri meg tehát rövid távú missziós utakban gondolkodni? „… mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel…” (Galata 6:8-10). Nem tudhatjuk, hogy áldozatunk milyen változást fog hozni embertársaink életébe! De Isten csodálatos módon munkálkodhat rajtunk keresztül. A kérdés az marad: részesei akarunk-e lenni ennek?
– Selmeczi Nimród
A szlovákiai felkészítő kurzus után Nimród Dél-Ázsiában is szolgált. Tapasztalatairól többet olvashatsz az igeidők magazin weboldalán.
