Ferreira Láng Emese

„Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!” (Ézs.6:8)

Munkaterület

Jelenleg fordítói konzulensként dolgozom Afrika déli részén. Férjemmel, Riaannal Dél-Afrikában (Fokvárosban) élünk és én Zambiába szoktam utazni, hogy fordító csoportoknak segítsek a munkájukban, és hogy együtt átnézzük, leellenőrizzük a fordításukat.

2008-2014-ig Nigériában szolgáltam, ugyanebben a munkakörben. Előtte pedig az írás-olvasásoktatás munkájában vettem részt Szudánban és Ugandában. 2005-2007-ig egy mesterfokú továbbképzésben vettem részt egy nairobi-i egyetemen, hogy a fordítás munkájára készüljek fel.

Gyülekezet

A Rákoshegyi Baptista gyülekezetben nőttem fel 9 éves koromtól. Jelenleg is ezt tartom „anya gyülekezetemnek” Magyarországon. Fokvárosban férjemmel szintén egy baptista gyülekezethez tartozunk.

Hogyan kerültem a Wycliffehez?

Már gyerekkoromban vágytam arra, hogy elmondjam az embereknek, Isten szereti őket. Erre az időre vezetem vissza első buzgalmamat a missziómunka iránt. De ez nem egy gyors vagy hirtelen döntés volt. Isten noszogatott, hívott többször kamasz- és tinédzserkoromban. 17 éves koromban ismertem meg a Wycliffe Bibliafordítókat, munkájukat, néhány munkatársukat. Attól kezdve nem néztem már missziós szervezet felé. Nagyon megérintett a munkájuk, annak jelentősége, és úgy éreztem, ez nekem való feladat. A Baptista Teológiára is ezért jelentkeztem. Jó alapot adott sok szempontból, többek között bibliaismeretből, héber, görög nyelvtudásból.

Motiváció

Az motivál most is, ami még az elején indított: mindenkinek legyen lehetősége Isten Igéjét, üzenetét a saját anyanyelvén olvasnia, hallania, és ezáltal megismernie Istent. Senkinek ne legyen a nyelv akadály abban, hogy a legcsodálatosabb Örömüzenetet meghallja és ezáltal üdvösségre jusson. A Biblia azt mondja, Isten nem akarja, hogy bárki is elvesszen. Ez motivál engem is, minket is.

Beszámolók, körlevelek

Szeretnél hallani Emese szolgálatáról? Iratkozz fel a hírlevelükre! Írj az info@wycliffe.hu-ra!

Együtt - küldetésben. M28.

Magyar Baptista Külmisszió

ANYAGI TÁMOGATÁS

13520405-77777777-77777777

Magyarországi Baptista Egyház
A közleménybe kérjük, írd be: "M28" illetve "a támogatott
személy vagy projekt neve"